Önéletrajz

Önéletrajz

 

Baráth Zsolt György vagyok. Magyarországon születtem, Jászberényben, a Jászság fővárosában, 1956. július 17-én, három hónappal a forradalom előtt.

Családi állapotom: elvált. Két gyermek büszke édesapja vagyok. Szilárd fiam 30, Zsuzsanna lányom 10 éves.

 

Anyai ágon sváb kézműves, apai ágon jászsági középparaszti családból származom. Édesanyám általános iskolai tanítónőként oktatott, nevelt több generációt, jelenleg nyugdíjas. Édesapám néhai Baráth György, akit 1947-ben elítéltek királypárti összeesküvésért s emiatt öt hónapra internálták, s utolsó évesen kitették az Agrár Egyetemről. 1990 után rendes tagja volt a Politikai Foglyok Országos Szövetségének 1994-ben bekövetkezett haláláig.

Általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat szülővárosomban, Jászberényben végezetem, és itt szereztem 1977-ben a Tanítóképző Főiskolán tanítói oklevelet.

 

Ezt követően két évig tanítottam általános iskolában, Felsőörsön a Balaton felvidéken, majd 1981-ig az aszódi Fiúnevelő intézetben dolgoztam nevelőtanárként. Ide az a fajta szakmai kíváncsiság vezetett, melyet annak az időknek divatos írója „Tetovált kereszt” című könyve keltett bennem. Itt ismerkedtem meg azokkal a főként cigány fiatalokkal, akiknek életlehetőségeit, élethelyzetét saját elmondásuk alapján tanulmányozhattam. Azok a deviáns életutak melyek szinte törvényszerűen, a kriminalizálódásukon keresztül egyenesen vezettek a fiatalkorú elkövetésig, már akkor felvetette bennem a kérdést a magyarországi cigányság helyzetével kapcsolatban.

 

1981-ben kerültem az akkor Szolnokon Gyermekvárosként induló gyermekvédelmi intézménybe, ahol szintén nevelőként, majd 1994-től otthon- illetve szakmai vezetőként koordinálom főként speciális szükségletű fiatalokkal foglalkozó felnőtt dolgozók munkáját és látom el a gyermekcsoportokban elhelyezett 18 év alatti állami gondozott fiatalok törvényes képviseletét.

 

1994-ben az egri Esterházy Károly Tanárképző főiskolán szociálpedagógus (szaktanácsadói) diplomával egészítettem ki tanulmányaimat, megszerezve ezzel a szociális szférában szükséges szakirányú végzetséget.

 

Több ország gyermekvédelmi struktúráját tanulmányozva (1992 Szlovákia, 1993 Ausztria, 1994 Kanada, 1996 Franciaország, 1997 Svájc) programvezetője voltam a Phare Demokrácia mikro projektjének. 1999-ben több ezer példányban sikerült kiadni és a gyermekvédelmi szakellátásban elterjeszteni az” Útmutató” című füzetet, mely a gyermekek jogainak előtérbe helyezésével erősít rá az 1997. évi XXXI-es gyermekvédelmi törvényre.

2005-ben megszereztem a szociális szakvizsgát.

 

A ’80-as évek végén még az úgynevezett puha pártállami diktatúra idején, baráti körben illetve ismerőseimmel tárgyaltuk meg a politikai eseményeket és terjesztettem kisebb példányszámokban (mivel a sokszorosítás akkor még nehezen volt megoldható) olyan szamizdatnak minősülő írásokat, mint Orwell 1984-e, vagy Juhász Gyula, József Attila "irredenta" versei.

 

A’90-es évek elején idegenelmélettel foglalkoztam, ami akkor még egészen mást jelentett számomra, mint manapság, de az idők múlásával, az információk megszerzésének lehetőségével rájöttem, hogy minden mindennel összefügg. A politika akkor még számomra megfoghatatlan dolognak tűnt, s a fogyasztói társadalom irányított szele többször is átsöpört rajtam mire rájöttem, hogy a tömegek egy tudatmódosító médiamanipuláció hatása alá vannak kényszerítve.

 

Mi mozgatja az egészet, milyen erők vannak a háttérben, de főleg kinek vagy kiknek az érdeke fűződik ahhoz, hogy akadályozzák a szabad energiák és pozitív gondolatok áramlását melyek, előrébb vihetik az emberiség sorsát?

 

„Quo vadis 2000?” volt az egri főiskolán beadott közel 110 oldalas szakdolgozatom címe, melynek akkor még kevesebb politikai vonatkozása illetve következtetései voltak, de az összerakott információk már akkor nyilvánvalóvá tették számomra, hogy az emberiség egy nagy átverés áldozata…

 

A ’90-es évek végén az akkor 19 éves fiammal – aki azóta történelem tanári diplomát szerzett- s talán az ő hatására is járni kezdtünk különféle rendezvényekre, nagygyűlésekre melyek főként az utcán történtek, s az ott zajló események, fotók kielemzése után egyre inkább meggyőződésemmé vált az a felismerés, hogy Magyarországnak bizonyos erők más szerepet szántak, mint amit én el tudok fogadni.

 

2006 ősze, majd október 23.-a győzött meg arról, hogy nekem is részt kell vennem az eseményekben, hogy később gyermekeim kérdésére ne azt kelljen válaszolnom, hogy nem tettem semmit.

 

Közben/2007-ben/ elvégeztem a Független Újságírók Szövetsége által szervezett újságíró iskolát, s rákaptam a fotózás ízére. Néhány vízágyús, könnygázfújós, droid bevetős, menekülős, főként budapesti „tapasztalatcsere” közben sikerült néhány ezer - számomra is emlékezetes fotót illetve mozgóképet készítenem - nem is teljesen veszélytelen helyzetekben megörökítve, azokról is, akik Magyarországon , magyar címeres vagy árpádházi sávos zászlót lengetve fegyvertelenül szálltak szembe a globalizmus magyarországi helytartóival. Kiegészítve  napjainkban az országban zajló történelmi eseményeket a manapság oly divatos szociofotókkal, a kontraszt nyilvánvaló: a tömegek lebutítása, elszegényítése, megfélemlítése lévén könnyebben végrehajtható a perezi kinyilvánítás: Magyarország végkiárusítása, maradék lakóinak rabszolgává tétele saját hazájában...

 

Soha, semelyik pártnak tagja nem voltam. A Jobbikkal 2008 őszén kerültem kapcsolatba.

2008 október 24-én Szolnok városi elnök, majd 2009 január 17-én a megyei választmány elnöke lettem.

Szinte a nulláról kellett újjá szervezni a pártot a városban illetve a megyében is. Tapasztalataimat menet közben szereztem, amit a 2009-es EP.- kampány során sikerült úgy hasznosítani, hogy a megyében a Jobbik 19, 03 % - kal a második erő lett. A főként fidesz és mszp által sújtott városban pedig 18 % -os eredményt értünk el.

2009. július 1.-én megnyitottuk Szolnokon a Gábor Áron tér 2 szám alatt a Jobbik városi, illetve megyei irodáját.

 

Városi illetve megyei elnökként eddigi munkám során nem törekedtem látványelemekre. Nem vagyok profi politikus, de eddig is és ezután is megragadok minden alkalmat, hogy magyarként az ország érdekeit szem előtt tartva, a magyar embereket szolgáljam.

 

A magyarságot, őshagyományra épülő tudat és gondolat világa kovácsolta nemzetté. Trianon óta idegen hatalmak irtják ki ezt a lelkünkből és elménkből. Mivel a tetteket gondolat, jobb esetben gondolkodás előzi meg, vissza kell szereznünk az ősi turáni népek jelképeit s zászlókon, emlékműveken, épületekben kell megmutatni azokat. A turult, a kettős keresztet, a rovásírást, a magyar táncot, melyek tükrözik évezredekre visszamenőleg a magyar gondolkodást, érzésvilágot.

 

De Szolnok városában sem a Tiszán átívelő gyaloghídra van a legnagyobb szükség, amikor nap mint nap az emberek forgalmi dugókban bosszankodnak, amikor a fiataloknak nincs kulturált gyülekező, szórakozó helye, amely magyar identitással látná el őket a globalista agymosás helyett.  A régi építészeti emlékek ( a Gólya melletti víztorony,a Művésztelepen lévő bástya) felújítása helyett a helyi önkormányzat lebontatja s a föld színével egyenlővé teszi a Damjanich uszodát, melynek sporttörténeti emlékeit a szolnoki polgárok egyénenként is hordozzák magukban. S a város által a 8,5 milliárdos kötvény kibocsátás, az ipari park s az átalakított Kossuth tér sem kompenzálja azokat az értékeket, munkahelyeket, melyekből évtizedekig Szolnok város lakói és vonzáskörzete élt meg,amikor gyárak és üzemek biztosították a megélhetést annak a sok ezer /főleg/ Széchenyi lakótelepi embernek is akik manapság munkanélküliként élik napjaikat, sokan a kilakoltatás, s a csőd szélén…

 

Régóta elhazudják, hogy Magyarország milyen gazdag földi paradicsom lenne az itt lakók számára, ha nem idegeneknek tartogatnák. Mezőgazdasági adottságaink kivételesek, s ha meg tudjuk akadályozni a termőföld külföldiek általi felvásárlását, erős családi gazdaságokat létrehozva, határozott vidék- és falumentő programot tudunk végrehajtani Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

 

Történelmi pillanatokat élünk, nincs vagy nagyon kevés már az idő a 24. óra utolsó másodpercei maradtak a magyarok számára a cselekvésre, hogy megmentsük nemzetünket, hazánkat. Nem egyénenként, hanem csak együtt válhatunk erős tagjává a világnak. A Magyarság jövője, megmaradása azon múlik, hogy a következő években, évtizedekben mennyire tudunk valóban egységes nemzetté válni. Csak egy erkölcsileg megújult nemzetben gondolkodó, szilárd hittel rendelkező és cselekvő magyarság képes megtalálni a helyes utat, amely egy Jobbik Magyarországhoz vezet bennünket és utódainkat.

 

(2010 március)