Márai Sándor: Föld, föld... (Részletek:170 oldal-174-ig)­

"Romantikus korszak lehetett, amikor még módja volt a kor­társnak, hogy megértéssel figyelj en az éjszakai kopogtatásra.) Lehet a kegyetlenség "humánus"? . ., A feltevés képtelenül hangzik. De a kegyetlenség, melyet ember személyesen követ el ember ellen, még mindig "emberi kegyetlenség" - van benne meglepetés, irtózat, s van benne a katarzis lehetősége is. Az ember hajlama a kegyetlenségre a változó műveltségi korszakokkal mit sem változott: nincs minősíthetően különböző "ázsiai", nincs "ókori", nincs "újkori" és nincs "európai" kegyetlenség. . . csak pillanatok vannak, amikor a gátlás - jó égtudja, miért? - néha erősebb, mint a kegyetlenségre való haj­lam. (Az asszírok, ötezer év előtt magas rangú műveltséget alkottak, a világ színpadán elöl, rivaldafényben állottak, a népek reájuk figyeltek és tapsoltak nekik. Jogalkotásuk szőr­szálhasogató jogi okfejtésben felülmúlta a későbbi római jogot; művészetük nagy lendületű volt, inkább építészet, tehát deklamáló; a részlettel, az egyéniség jellegének megörökítésével nem sokat törődtek, de világpolitikai sakkhúzásaik, társadalmi berendezkedésük, istenképzeteik teljesen "modernek", jelentés jövőt, emberit és emberfölöttit nagy látóhatárral szemlélővállalkozások voltak. .. És közben, az asszírok is - mint a kínaiak, a rómaiak, aztán később a franciák, az angolok, a németek és az oroszok - disznó módon kegyetlenek voltak.)"
"Mint Katynban. Mint. .. Igen, mint Budapesten, az Andrássy út hatvanban. Mi az emberi kegyetlenség igazi oka? Az "elfojtás"? Az organikus élet alapanyaga: protein és nukleinsavak. Évmilliár­dok kellenek hozzá, amíg egy planétán, ahol bioszféra van, egy molekula a fejlődés libasorába áll és komplikált organizmus lesz belőle. A molekula nem kegyetlen. . . De ugyanez a mole­kula fejlett, emberi változatában már kegyetlen... miért? Semmiféle más organizmus nem hajlandó a kegyetlenségre, csak az ember. A haláltudatból következő pánik a kegyetlenség oka? . . Nem tudunk semmit; mind, akik élünk, halálraítéltek vagyunk, közömbös és sötét univerzumban kallódó, vak vélet­lennel életre hívott halálraítéltek. Az eltömegesedett világ kitalált a személyes, az agyafúrt, az "emberi" kegyetlenség mellé új kínzási műfajokat - ilyen a hatósági kínzás, a rendeleti kegyetlenség, a magánélet hivatalos macerálása, az ember ter­mészeti jogainak szabályrendeleti megcsonkítása. Ez az intéz­ményes kegyetlenség nem enyhébb, mint az egyéni, a zsarno­ki, a személyes: az aktázó, gépesített, személytelen kegyetlen­ség megalázza az embert - a személyes "beéri" azzal, szeré­nyen, hogy kínokat okoz. És most – megint egyszer, formaru­hában - megjelent Budapesten a Kegyetlenség. Az alakok, akik az újfajta egyenruhákban felvonultak, ugyan­azok voltak, mint nemrégen, a náci időben, a zöldingesek és barnaingesek: csak a formaruha színezete változott. Az alak, aki viselte az egyenruhát, ugyanaz volt, mert ugyanaz csinálta: a Terrort csinálta, szakszerűen. Mint mikor egy nagyvárosi utcán csőrepedés van, egy kloá­ka felszakad, és dögletes bűz árad el az utcákon, a lakásokban: úgy terjedt a híre, hogy a Városban megint működik a Terror. Egyelőre még diszkréten működtették a terrorgépezetet. Akik csinálták, tudták, hogy az üldözés, a rendőri hajsza, a kínzás még soha nem szüntetett meg tömegmozgalmakat: ahogy a kereszténység erőre kapott az üldözésektől, ahogy a szocializ­mus és a kommunizmus földalatti, majd később földfeletti mozgalmait nem tudta megsemmisíteni a rendőri, politikai, társadalmi üldözés, úgy erősödött egy láthatatlan arcvonal Budapesten, amikor híre járt, hogy megint tevékeny a város­ban a Szörnyeteg, a Terror. Nem volt ez "ellenforradalom" ­ inkább hangulat volt, légkör, ösztönös magatartás. . . Az em­berek undorodva értették meg, hogy az Egyedül Üdvözítő Eszme jegyében megint üldözni kezdenek mindenkit, aki nem hisz az Eszmében: és az üldözöttek vagy a potenciálisan osz­tályveszély zónába jutott emberek - értelmiségiek, parasztok, öntudatos dolgozók - összekocsonyásodtak egy arcvonalba, amely nem kereste a mártíriumot, de nem is vonult gyáva fedezékbe.
A Terror szervezete tudta, hogy minden terrornak van egy felső foka, a thermidor, amikor nemcsak Robespierre feje hull le, hanem a hóhér és a hóhérlegények is sorra kerülnek. De a kegyetlenség olyan mákony, amivel nem tud betelni az, aki egyszer megízlelte. És a kegyetlenség adagjait állandóan fo­kozni kell, hogy kielégülést nyújtson - mint a morfin vagy a heroin adagjait. Az Egyenruhás Ember megjelent a magyar városok utcáin, a hivatalokban. Ezek a tányérsapkás, módisan kiöltöztetett, zubbonyos, szolgálati öves népi demokrata egyenruhások olyanok is voltak, mint a dél-amerikai republi­kák parádés katonái, akik az alkalmi diktátorok megbízásából végrehajtják az operett-puccsokat. Volt valami egzotikus, gro­teszk és nevetséges, ugyanakkor félelmes ebben a formaruhás felvonulásban."
"Egy délután - 1946 tavaszán lehetett - az egykor Andrássy út elnevezésű sugárúton mentem, amikor megláttam a hírhedt 60-as számjelzésű ház egyik erkélyén az államvédelmi rendőr­ségnek nevezett különítmény néhány frissiben beöltöztetett egyenruhás legényét. Jól végzett napi munka után - vagy közben- lehettek, mert csípőre tett kézzel, vigyorogva álltak az erkélyen, és röhögve nézték a gondterhesen, fáradtan vonu­ló népet a járdán - úgy álltak, magabiztosan, fölényesen, mint akik tudják, hogy minden hatalom az övék: az utcai járókelők bármelyikét füttyszóval berendelhetik a förtelmes hírű épület­be, ahol a kínzókamrákban azt mívelik az emberekkel, amit akarnak, senki nem kéri rajtuk számon - egyelőre - a kegyet­lenségeket. Az arcok is megdöbbentően ismerősök voltak: ugyanazok az arcok, ugyanazon az erkélyen, mint esztendő előtt, amikor a nyilasok tanyáztak itt, csak a nevek változtak: Szappanos testvér átöltözött, és Dögei elvtárs vagy valaki hasonló lett belőle.
Röhögtek, teli szájjal, csípőre tett kézzel, fölényesen. Amit emberi kegyetlenség kitalálhat, mind megvalósult ebben az épületben: a pincékben, az emeleti vallatószobákban, melyek ablakait rács védte. Itt "vallattak" és gyilkoltak a nyilasok. Ide vonult be most a snájdigan szabott egyenruhában az Ávós. Itt szervezték a Terrort, mint az egyetlen lehetőséget, ami módot nyújt - addig, ameddig -, hogy egy emberellenes merényletet, a kommunizmusnak nevezett, szocializmusnak álcázott erő­szakos csalást erőszakkal és csalással reákényszerítsék az em­berekre.
A Terror újra megjelent a városban, mint a lidércnyomásos álmokban a szörnyalakok. És mintha váratlanul bűzös, életve­szélyes gázzal telt volna meg a levegő, az élet. Mit lehetett remélni, ha ezek az alakok megint egyszer, egyenruhásan, odaállhattak a kínok házának erkélyére? A piromániásból nem lehet tűzoltót nevelni, a tolvajból hiába csinálnak rendőrt, a gyilkost hasztalanul képzik át mészárosnak vagy sebésznek . . . A tapasztalat arra tanított, hogy minden pedagógia reményte­len, hiába kendőzik az ember természetes hajlamait, például a kegyetlenséget. A gyilkos hajlamú ember megmarad gyilkos­nak, akkor is, ha politikai formaruhát ölt. Ezek az egyenruhás szakemberek az Andrássy út 60. elnevezésű sintértelep erké­lyéről lenéztek a járókelőkre, és elégedetten vigyorogtak, mert megkapták a legnagyobb elégtételt, amiről ez a fajta ember álmodhat: a jogot, hogy kegyetlenek legyenek és megnyugta­tást, hogy nem felelősek az irtózatért, hiszen a "nép érdeké­ben" csinálják, amit csinálnak. Ők voltak a Valóság, a Rend."
Márai Sándor: Föld, föld... (Részletek:170o-174o)­