Raffay Ernő: Erdély 1918-19-ben (részletek a rommán irredenta mozgalom történetéből)

„Volt egy császár (Traján), akinek három fia volt. Mielőtt a három ifjú elment volna a világba, az apa átadott nekik egy keszkenőt; Az egyiknek vöröset (Románia), a másiknak sárgát (Bukovina), a harmadiknak kéket (Erdély). Mind a három egy egészből volt kiszakítva, és azt mondá nekik: amikor ezt a három keszkenőt ismét egy rúdon egyesíteni fogjátok, az én egész birodalmam a tiétek leszen! Rajta, ifjak, e birodalom megalkotására!”
Elhangzott 1894 nyarán bizonyos; V. A. Urechia román ember szájából aki akkoriban a romániai Liga, pontosabban a „Szövetség a románok kulturális egységéért” elnöke volt. A címzettek pedig a Nagyszebenből hazatérő román ifjak. Ez a kis történet a történetírás szempontjából csupán legenda. Ám az korántsem az, hogy a romániai egyetemisták egyes romániai hölgyektől három hímzett kendőt kaptak, egy pirosat, egy sárgát és egy kéket, melyet Bukarestben összevarrtak; ez lett a Liga culturala zászlaja. Ma a román állam hivatalos zászlajának a színei. Érdemes megjegyezni.


2.4.1. Nyugat-európai propaganda


A román nép nemzetté válási folyamata során a latin eredet tudatának óriási horderejű fölismerése mellett hamarosan megjelent a szétszórtság tudat felismerése. Mint ismeretes 1859-ig egységes román állam nem létezett Európában. Ekkor azonban diplomáciai úton sikerült kivívni Moldva és Havasalföld egyesítését. A szétszórtság tudata egyáltalán nem szűnt meg, sőt egyre csak erősödött. De az elkövetkező évtizedekben komoly akadályai voltak a román nemzet teljes politikai egyesítésének. Többek között a 19. a század második felének kelet-európai hatalmi viszonyi. Vagy az tény, hogy a fiatal ország mind kulturálisan mind gazdaságilag s, a társadalmát illetően elmaradott. Példa erre az ipar nélküli agrártársadalom, a 90 százalék körüli analfabétizmus.
A román értelmiség végül arra a következtetésre jutott Erdélyt illetően –t.i. a saját kormányaik tehetetlenek az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben- hogy az európai közvéleményt kell felrázniuk, úgy hogy bemutatják, állandóan beszámolnak, vagyis mindig melegen tartják az erdélyi román kérdést. Elkezdődött tehát a propaganda melynek az első évei nem voltak túlságosan sikeresek a magyarok 1848-49-es szabadságharcuk miatt. Ám nem telt el sok idő s a külföldön „dolgozó” román ifjak sokszor szélhámos, manipulatív munkájának meg lett a gyümölcse.
A lényeg; a romániai propaganda egyik jellemzője volt, hogy sok mindent fölhasznált, amiben állításai nem fedték a tényeket. Ugyanis az 1867-es magyar-osztrák kiegyezés, majd a kettős szövetségben (Németországgal s a Monarchiával) való részvétel miatt egyre csökkent a magyarság iránt a rokonszenv. Ennek eredménye, hogy 1918-ra a teljes közöny vagy az ellenszenv jellemezte magyarsággal szemben a nyugatot.


2.4.2. Történlemszemléletük


A román irredentizmus egyéb jellemző vonásainak megértéséhez fontos történelemszemléletének az ismerete. A román nép eredetéből indultak ki: a dákoromán kontinuitás (az előző fejezetben már szó volt róla), az erdélyi román őshaza gondolata döntő lökést adott az Erdélyért vívott küzdelemben. Egy gond volt: az irredenta történelemszemléletből kimaradtak a társadalmi kérdések, ugyanis a román értelmiséget gyerekkorától kezdve nacionalista szellemben nevelték. Így lassan eljutottak odáig, hogy a történelemszemléletük alapkifejezései: szabad Románia – idegen megszállás alatt levő román területek; szabad román –elnyomott román; őslakó- betolakodó; latin kultúrát hordozó nép – barbárok. Ezekből a gondolatmenetekből következett, a jövő Romániájáról alkotott kép: a hatalmas román állam keleten a civilizáció őrszeme, egyben a Balkán-félsziget vezető állama lesz.
A dákóromán elméletből következett az előbb leírtak mellett az idegengyűlölet, mely a szomszédos népekre terjedt ki. Ugyanis úgy tartották, ezek a népek az „ősi” román területeket birtokolják, tartják megszállva. Ebből pedig a nemzeti kizárólagosságra való törekvés következett. Ez úgy nyilvánult meg a román irredenta propagandában, hogy szinte sohasem beszéltek a saját országukban élő nemzetiségekről. Pedig bizony éltek a két egyesült fejedelemség területén: csángómagyarok, oroszok, zsidók, bolgárok, törökök is. A helyzetük, sajnos rosszabb volt még a cári Oroszországban élő nemzetiségeknél is. Ebből következik, hogy az Erdélyben élő magyarságról is hallgattak, mindent eltitkoltak a nyugati országok előtt. Ha mégis említésre került, akkor mint egykori barbár magyar törzs maradékának, vagy mint a székelység esetében; a magyar brutalitás következtében elmagyarosodott román eredetű népcsoportnak állították be. Ehhez a teljesen illogikus, rossz történetszemlélethez, sajnos a „tudományos” érveket a román történettudomány szállította, amely sajnos beépült a politikába is: politikai dogmává merevedett, s nem volt célszerű ezzel vitatkozó álláspontú monográfiákat írni.


2.4.3. Az irredentizmus és a hivatalos román politika


Érdekes megemlíteni; milyen volt a viszony az irredentizmus és a hivatalos román kormányok között. Mivel Románia 1883-tól az OMM katonai szövetségese, tudták hivatalosan nem léphettek az irredentizmus útjára. Viszont éppen ezért az ellenzék bátran s ügyesen használhatta ezt a politikát a mindenkori román kormány ellen, a választók megnyerésére. Tehát az erdélyi kérdés kormánybuktató eszköz lett. Egyes kormányok, főleg a liberálisok, mégis támogatták titokban az irredenta propaganda szerveit. A kormánypolitika irredenta voltát már akkor is több tényező bizonyította: az iskolai oktatás irredenta szelleme; az iskolai tankönyvek tartalma az alsófokú iskolától az egyetemig, sőt a katonai főiskoláig. Jó példa erre, hogy a leendő tiszteket a Monarchia elleni hadjáratra készítették fel, Az Erdély román megszállására kidolgozott kísérleti hadműveleteket oktattak, s tanították Magyarország katonai földrajzát is.
A sajátos szövetségesi helyzet az oka, hogy a román propagandát a kormányoktól-látszólag – független szervezetek karolták föl.
Az egyik ilyen legfontosabb, legnagyobb hatású társadalmi szervezet a már említett Liga Culturala volt. Nagy előkészületek után 1891 január 24-én alakult, tagjai a román egyetem tanárai és hallgatói, akadémikusok és a liberális párt képviselői voltak. Legfontosabb céljai: az egész román etnikum kulturális egységének tudatosítása, s az elnyomott erdélyi románság sorának megismertetése az európai közvéleménnyel. A szervezkedés hamarosan kiterjedt az országra, hogy manipulálják s felrázzák a romániai közvéleményt is.
Nagyon fontos momentum, a Liga Külföldi szekciójának a munkássága. Már ’94 januárjában létrehoztak egy fiókot Párizsban, de a következő évben már számtalan nyugat-európai városban fellelhető a román egyetemisták irredenta szellemű propaganda tevékenysége. Összegezve, a magyar állam lejáratásáról a románok munkáját, elmondhatjuk, a propaganda az antant államokban sikeres volt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a tényezőnek volt némi szerepe a világháborút lezáró trianoni békediktátum meghozatalában is. Komplex volt az az érvelésrendszer mellyel végül a románok meg tudták változtatni az európai közvélemény álláspontját az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan.


2.4.4. Szervezési módszerek


A konkrét szervezési módszerek tekintetében is változatos volt a dákóromán propaganda. Minden helyen és időben a lehetséges és a célszerű meggondolások vezérelték a szervezkedést. Kezdetben, az 1870-’80-as években a cél az volt, hogy a világ egyáltalán megtudja létezik román irredentizmus. Megkezdődött a dákoromán tudományosság eredményeinek elterjesztése nyugaton. Folyamatosan cikkek jelentek meg az újságokban –ahova érdemes volt leadniuk- a románságról, történelmükről, sorsukról. Dákoromán rendezvényeket, konferenciákat szerveztek szerte Európában. Majd amikor már úgy látszott, hogy a román irredentizmus gondolatát eléggé bevitték a köztudatba, még komolyabb módszereket használtak fel. Megkezdődött a kimondottan magyarellenes politikai irományok, röplapok kiadása, terjesztése. Ezeket vagy Romániában, vagy a Liga Culturala pénzén nyugaton nyomtatták ki, természetesen több nyelven.
Fontos volt még a nagy nyugati tudósokkal, politikusokkal fenntartott kapcsolat is, akiket nem egyszer meghívtak Romániába is.


2.4.5. Tartalmi érvek, vádak


S mik lehettek azok a tartalmi érvek vagy vádak, melyeket oly hatásosan hangoztattak úton-útfélen, a nemzetközi porondon Magyarország ellen.
Az egyik csoport a történelmi jellegű érvek. Melyekből az egyik legfontosabb, az Erdély különállásáról szóló állítások. Lényege: Erdély a magyarok beözönlése után megszállás alá került, de a 16. századtól már ismét elszakadt Magyarországtól. Majd vissza aztán megint elszakad megint vissza és így tovább, még végül az „ősi” román földet 1867-ben megint a magyarokhoz került. Azóta pedig ez a román országrész idegen megszállás alatt áll(!) a s azóta az őslakosok(?) elnemzetlenítése folyik. Ez az érv is a sokat emlegetett dákoromán kontinuitás elméletéből következik.
A másik csoportba az etnikai jellegű érvek sorolhatóak. Itt Kelet-Magyarország nemzetiségeinek, népeinek sajátos viszonyiból indultak ki. Egyesek egészen a Tiszáig kiterjedően mutatták be a román többségű megyéket. Míg mások, „csak” 18 megyét tartottak román nyelvterületnek, melyen a román lakosság többségben él. Ezért a kultúra intézményeiben, a közigazgatásban is többséget kellene élvezniük.
A harmadik csoportba a kulturális kérdések sorolhatóak. Ezek közül kiemelten kezelték az iskolarendszer problémáját. Azt állították, hogy a magyarosítás ezen a téren a legveszedelme­sebb az erdélyi románságra nézve. A vádakra a magyar ellenpropaganda azzal érvelt, hogy a magyarországi románok­nak jóval több csak románul tanító népiskolájuk van, mint a század végén 5,4 milliós Románia teljes lakosságának.
1893-ban a román szenátusban P. Carp miniszter, aki mint­egy tíz évvel azelőtt megkötötte országa csatlakozó szerződését a Monarchiához, egy alkalommal arról beszélt, hogy mi lehetne Románia álláspontja, ha a két nagy szövetségi rendszer között kitörne a háború: „Nincs határozottan kialakult véleményünk, hogy a Hármas Szövetséghez vagy a francia-orosz kettős szö­vetséghez csatlakozzunk-e ? Szabad a választás." A román sze­nátusban és képviselőházban az ilyen és ehhez hasonló megnyi­latkozások, melyekben igen hangzatos tirádákat mondottak az „erdélyi testvérekről" a saját parasztjaikat egyébként gátlásta­lanul kiuzsorázó szenátorok és képviselők, egyben eleget téve pártjuk aktuális politikájának, érthető módon nagymértékben bátorították a román irredentizmus támadásait Magyarország ellen.
A külön­féle irredenta sajtótermékek tele voltak a magyarországi válasz­tásokon történt visszaélésekkel, a választókerületek tendenciózus beosztásával, a román újságok ellen indított eljárásokkal, a ro­mán újságírók sajtópereivel. Egész Európa visszhangzott az er­délyi románság Memorandumában fölsoroltaktól, főleg az egyik legnagyobbnak tartott sérelemtől: Erdély román autonómiájá­nak állítólagos megszüntetésétől, mely különállás 1867-ig sze­rintük megvolt.
Ez utóbbi román kívánságra a magyar ellenpropaganda igen érzékenyen válaszolt, tudva, hogy a dolog mélyén Erdély elszakításáról, azaz az elmúlt évszázad harcai egyik legnagyobb eredményének megsemmisítéséről van szó.
Egy 1890-ben Bukarestben tartott nagygyűlés meg­hívójában ezt írták; „Az erdélyi románok ellen történt támadá­sok veszélyt jelentenek Európa békéjére, kiváltképpen pedig nemzeti fejlődésünkre. Így aztán mindkét fél makacs álláspontja miatt még csak tárgyalások sem voltak a két nemzet képviselői között a tízes évekig. Mintha nem is ugyan­abban az államban, nem is egymással összekeveredve élt volna a két nép.


2.4.6. Rövid története


Ha a román irredentizmus tevékenységének fél évszázadát a különféle jellegű követeléseknek az irredentizmus céljai közé történt bekerülési sorrendje szerint vizsgáljuk, kiderül, hogy az több szakaszból álló utat tett meg céljai teljesültéig.
A kezdetekben, amikor megszűnt a romániai emigráció, s 1867 után Erdély ismét Magyarország része lett, az irredentiz­mus legfontosabb célkitűzései közé tartozott a világ figyelmének fölhívása az utóbbi esemény igazságtalanságára.
1894-től figyelhető meg a Liga culturalá és az egész román irredentizmus föllendülése, kapcsolatainak kiépülése nyugati politikusokkal s magyarelle­nességének eldurvulása. Tömeggyűléseket és tüntetéseket szerveztek szerte Ro­mániában (1894. április); egyetlen számmal megjelenő lapot ad­tak ki Golgota címmel.
Nem túlzás annak megállapítása, hogy az 1890-es évek közepétől szinte egész Európa tudta: ha a román propa­ganda a román nép kulturális egységéről beszél, akkor ezen a román etnikum politikai egységét érti.
A millennium idején szervezett tiltakozások és egyéb akciók után némi visszaesés következett a román irredentizmus te­vékenységében. 1896-ban Ferenc József, felhasználva a vaskapui csatorna megnyitását, Bukarestben járt, a következő évben pedig Hohenzollern Károly román király Budapesten adta vissza a lá­togatást. Emellett a magyar állam tekintélyét látszott fokozni Vilmos német császár budapesti látogatása is.
Mindezen események -párosulva a Ligában történt pénzügyi botrányok, sikkasztások következményeivel, valamint a romániai konzervatív és liberá­lis pártok közötti, a Ligát is érintő küzdelmek - járultak hozzá a román irredentizmus századvégi-századeleji visszaeséséhez
Az új szellem a 20. század első évtizedének közepétől támadt az irredentizmusban. 1906-ban a román parlament elismerte a Li­gát erkölcsi és jogi személynek. Ekkoriban adta föl az erdélyi románság fiatalabb csoportja az évtizedeken át, gyakorolt poli­tikai passzivitást. Döntő lökést a hallatlan munkabírású Nicolae Iorgának a Liga culturalá vezető szerveibe történt beke­rülése adott a román irredentizmus föllendüléséhez.
Ezután a nemzetközi és belföldi politikai, kulturális élet egészére kiterjedő program megvalósításához kezdett. A Liga új alapszabályzatának 2. §-a ugyan csak ezt mondotta ki: „célja élénk összeköttetést létesíteni az összes románok között, s a ro­mán nemzeti kultúra útján a nemzeti öntudatot és összetartozandóságot ápolni"., mégis egyértelmű volt (még a magyar poli­tikusok előtt is), hogy összetartozás alatt már korántsem csak kulturális egységet értenek. Az összes többi tényező is mind ezt bizonyította
A Liga 1909-ben Iasi-ban tartott közgyűlésén az irredentizmusnak a román külpolitikához való új viszonyáról volt szó. A határozati javaslat ezt mondotta ki: Hallatlanul fontosnak kell tartani ezt a nyilat­kozatot. E szerint ugyanis Ausztria-Magyarország „román terü­leteket" birtokol. Ez azt jelenti, hogy a román irredentizmus egyértelműen rálépett a területi követelések útjára. A másik ki­emelt szövegrész a Liga távolabbi, Románia balkáni szerepéről dédelgetett ábrándjairól, konkrétan a vezető szerepről vall. En­nek megvalósítási módját is megadja: összefogás a Monarchia­ellenes balkáni államokkal. Az idegen területekre irányuló hó­dító politikai célkitűzésekről vallott Iorga nyitó előadása egy nyári szabadegyetem 1911-es ülésszakán: Iorga itt teljes nyíltsággal mondotta ki, hogy az irredentizmus munkájának célja a hódító hadsereg fel­adatainak ellátása szellemi fegyverekkel, de csak addig, amíg a nemzetközi körülmények más megoldást nem tesznek lehetővé. Lapját és több folyóiratot, közöttük a nép egyszerűbb ré­tegei számára kiadottat is az irredentizmus szolgálatába állította. A kibontakozóban levő ro­mániai szabad oktatásnak ugyanez lett a sorsa.
lorga sokrétű tevékenységét, egyben annak céljait mu­tatja egy mondat abból a középiskolai történelmi tankönyvből, amelyet ő írt: „A román föld nem áll csupán a mai Romániából ... Román fold minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik, amelynek mindenhol megvan az ő eredeti szokása, Ősi kultúrája és egy idő óta ugyanazon felsőbb lelki éle­te. Következésképpen román föld Erdély egész hegyi vára, az északon fekvő Máramaros, Temes-vidék és román földnek nevezhető az a síkság is, amely a Tisza felé a Bihar-hegység lábánál bontakozik ki, s amelynek alig van­nak más nyelvet beszélő lakosai."

Raffay Ernő: Erdély 1918-1919-ben (részletek)