Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés (részlet)

A békediktátum értelmében Magyarország területe 325 ezer, illetve - Horvátországot nem számítva - 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakóinak száma pedig 20,8, illetve 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent. Közepes méretű európai országból ezzel a térség egyik kisállamává vált Magyarország, amelyet terület szempontjából Lengyelország több mint négyszer, Románia több mint háromszor, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság közel háromszor és Csehszlovákia másfélszer múlt felül. A legnagyobb területet - 103 ezer négyzetkilométert - Románia kapta több mint ötmillió lakossal. Utána következett Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel. A délszláv államnak Horvát-Szlavónia mellett 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő, Ausztriának 4,3 ezer négyzetkilométer és csaknem 300 ezer ember jutott. Mellettük Lengyelország és Olaszország is részesedett a történelmi magyar területekből. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,2% volt magyar. Ezek közül 1,6 millió Erdélyben és más, Romániának ítélt területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió pedig az SHS Királyságban élt.55 Az anyaországon kívül élő nemzeti kisebbségek aránya a két világháború közötti Európában egyedül az albánok esetében volt magasabb, 44%-os. A régió új állami elrendeződése tehát annyira sem felelt meg a nemzeti-etnikai elvnek, mint amennyire azt a néprajzi-demográfiai adottságok lehetővé tették volna. Az új államok közül kettő, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Csehszlovákia kifejezetten ahhoz hasonlított kicsiben, mint amilyen a Habsburg Birodalom volt nagyban.

A tények reális számbavétele is hatalmas veszteségeket mutat. Elég, ha egy pillantást vetünk Magyarország gazdaságára. Tehát elmondhatjuk, hogy a békeszerződés gazdasági következményei ugyancsak súlyosak voltak. Az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő ipar nyersanyagforrásainak túlnyomó többsége az elcsatolt területeken helyezkedett el. A sóbányákból, amelyek a háború előtt évi 2,5 millió mázsa sót termeltek , egyetlenegy sem maradt Magyarországon. Nagybánya, Körmöcbánya és Selmecbánya elcsatolásával megszűnt az arany, az ezüst, a réz, a horgany és a mangán bányászata. A nyitrai, erdélyi és muraközi kőolajkutak úgy-szintén idegen kézre kerültek. A részben Budapestre és környékére koncentrálódó feldolgozóiparnak ugyanakkor jelentős része Magyarországon maradt. A nyersanyagkészletek nagysága és az egyes iparágak kapacitása között ily módon súlyos aránytalanságok keletkeztek. A malomipar például 1920-ban 65 millió mázsa őrlőkapacitással rendelkezett, az új ország szántóterülete viszont - a kiváló minőségű bácskai, bánsági és csallóközi földek nélkül - a legjobb esetben sem biztosíthatott többet évi 20-28 millió mázsa gabonánál. A vaskohászat 31%-a, a vasérctermelés 11%-a maradt meg. A mezőgazdaság ágazatai közül legnagyobb veszteség az erdőállományt érte. A tölgyerdők 32%-a, a bükk- és más lombos erdők 13%-a, a fenyőerdőknek pedig csupán 2,8%-a maradt az új határokon belül. Elveszett a rétek és legelők - köztük a legértékesebb hegyi legelők - jelentős része is. Mindent egybevetve az új magyar állam a régi nemzeti vagyon 38%-ával rendelkezett.