Vigh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája (66 oldal-70 oldal)

Az ősi magyar koronázó várost, Pozsonyt, annak német és magyar la­kosságát közvetlenül a háború után történelmének legnagyobb tragédiája sújtotta. Ugyanis olyan akcióra került sor Pozsonyban, amelynek a város német és magyar lakossága esett áldozatul. Az történt, hogy 1945. május 5-­én a magyarok lakásaira szlovák katonák törtek. A csomagolásra fél órát adtak, majd 50-100 fős csoportokban áthajtották őket a Duna-hídon Liget­faluba. Hogy milyen helyzetbe kerültek az oda kiűzött magyarok, azt ­egyéb forrásokon kívül - hitelesen bizonyítja dr. Gustáv Niepel szlovák orvos alábbi bizalmas jelentése: "Ligetfalun a deportáltak a legszüksége­sebbekkel sem voltak ellátva, öltözékük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főleg a kis gyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalára voltak ítélve." A humanista meggyőződésű és a hivatásának élő szlovák orvos "A Ligetfalui Vöröskereszt rendelőintézetének működéséről" című bizalmas jelentését e sorokkal zárja: ".. .kívánom, hogy a Vöröskereszt gondolata mielőbb érvényesüljön és győzedelmeskedjék az emberi gonoszság felett, mely mint a fasizmus és a háború szörnyű öröksége ránk maradtak". íme, ilyen körülmények között sikerült a szlovák sovinizmus ördögi tervének végrehajtása: Pozsony, az ősi magyar koronázó város magyartalanítása...

Erről a pozsonyi magyar holocaustról a Pravda-nak ez volt a vélemé­nye: : "Most a magyarok Ligetfalun keresztül oda mennek, ahová tartoznak: a megvert Németországba és Magyarországba, ahol ezeréves bűnhődés alatt sem mossák le magukról e háború gyalázatos tetteinek piszkát" (1945. május 5. sz.) Úgy véljük, hogy egy ilyen szöveghez fél évszázad múltán sem szükséges kommentárt fűzni "
Amikor viszont a kedvező földrajzi helyzet meg a ligetfalusi internáló táborból lehetővé tette a szökést, addig ilyen menekülésre nem kerülhetett sor a többi táborból.

Csendőri túlkapások a magyar lakosság ellen

Az áttelepítési Kormánybiztosság e tárgyú jelentése 1946. február l-jén,amelyet a Külügyminisztériumnak küldtek, többek között az alábbiakat tartalmazta: "A szlovák csendőrség körül hónapok óta folyik a vita és ve­télkedés a szlovák kommunista és a demokrata párt között. A demokrata párt már a parlamentben is többször szóvá tette, hogy a szlovákiai csendőr­ség kizárólag a kommunista párt szolgálatában áll, annak politikai és hatal­mi céljait szolgálja... Azok a csendőrök, akik a kommunista párt céljait szolgálják, soronkívüli előléptetésben részesülnek, nem vizsgálják ki sok­szor búnös, sötét múltjukat és ha az ilyen csendőrök bűncselekményt kö­vetnek el, mint pl. Kassán egy altisztbőllett csendőrőrnagy: aki lopásokat,rablásokat követett el, s a múltban aHlinka Gárda vezető tagja volt, akkor a legnagyobb büntetés, ami éri őket, az áthelyezés.. ."
Napvilágot látott már olyan újságcikk is, hogy a magyarok kifosztása Szlovákiában a csendőrség és rendőrség önálló akciója volt, ami ellen sem­mit sem lehetett tenni, mert fedezte őket a kommunista párt, s csak a kas­sai esetben lehetett eddig a vizsgálatot lefolytatni. Ez a helyzet tarthatatlan - írja a Demokrata Párt hivatalos lapja, a Cas - és rendet kell teremteni...
Való tény és igazság, hogy a magyar lakosság kifosztása a csendőrség asszisztálása mellett folyt le a falvakban, amiből a csendőrség is kivette aktív részét. Városokban ugyanezt csinálta a rendőrség, amelynek tagjai sok esetben maguk ültek be a magyarok lakásaiba és ruházkodtak ki az ott ntalált holmikból. A szabadon bocsátásnak igen sok esetben az volt a feltéte­le, hogy az illető magyar család nem követeli vissza ruháit, ingóságait, la­kását és annak berendezését. Ahol a jegyzőkönyv felvételét kérték, ott go­rombáskodtak, vagy egyszerűen megtagadták a jegyzőkönyv megírását.
Ahol elismervényt adtak az erőszakkal elvitt tárgyakról, ezeket az elismer­vényeket, mikor tulajdonosaik jelentkeztek az elvett tárgyakért, a csendőrég, rendőrség tagjai kivették a jelentkezők kezéből, összetépték, vagy el­égették és az illetőket gorombán kiutasították a hivatalos helyiségekből.
Száz és száz eset bizonyítja ezeket az állításokat!
A házkutatásoknál hihetetlen esetek játszódtak le. Ami a csendőrség, rendőrség közegeinek, vagy katonáinak megtetszett, azt egyszerűen zsebrevágták. A rádiókat, írógépeket, fényképezőgépeket mindenütt elvit­tek s ezeknek ezután a legtöbb esetben nyoma veszett.. .
Igy január második felében házkutatásokat rendezett a csendőrség Galántán. Az ürügy az volt, hogy rádiókat keressenek magyar családoknál. Kb. 15 családhoz mentek be és felkutatták lakásaikat. A rádiókon és írógépeken kívül elvittek ruhaszöveteket, dísztárgyakat, talpbőröket, irattartó­kat, Játékkártyákat, fényképezőgépeket stb. Voltak helyek, mint pl. Bakay Oszkár és Pálfy Ferenc magántisztviselőknél, ahol a férfiak tiltakoztak a rablás és fosztogatás ellen, jegyzőkönyvek felvételét kérték és majdnem dulakodásra került sor. Ilyen helyeken a legdurvábban léptek fel a Csend­őrök. Ahol kénytelenek voltak elismervényt adni az elvitt tárgyakról, ott kevesebb értéktárgyat vittek el magukkal.
A panaszkodó embereket felvilágosította egy nem hivatalos minőség­ben Galántán tartózkodó szlovák csendőrtiszt, hogy ehhez a csendőrségnek nincs joga és jelentsék fel őket a nagyszombati kerületi csendőrparancs­nokságon. Hasonló esetek fordultak elő más községben is. Az eljárásuk a következő: amikor a csendőrség megérkezik katonai asszisztenciával a községbe - először a községházán isszák le magukat részegre. Azután jön a razzia és házkutatás. Akik ennivalót vagy pálinkát adnak, azokhoz vagy nem mennek be, vagy csak elbeszélgetnek a háziakkal. Ahol semmit sem kapnak, ott felforgatják a házat és azt visznek el, amit akarnak. Utána ismét a községházán folytatják a részegeskedést, s lövöldözés és énekszó mellett vonulnak ki a zsákmánnyal a magyar falvakból. Ez az igazság! (Magyar Országos Levéltár - XIX- Y-Ia, IV.-62. tétel.)
A pozsonyi Magyar Meghatalmazotti HivataltóI a magyar külügymi­nisztériumba érkezett jelentések között találjuk a Léváról1946. április B­án eljuttatott "helyzetképet", amelyet az alábbiakban szó szerint közlünk:
"Léván a magyarok szőlőit kényszerbérletbe veszik, és egyúttal javaslatot tesznek azok elkobzására. Április 7-ig kb. 250 eset fordult elő. (Kény­szerbérletbe adták - többek között - az alábbiak szőlőit: Kopás László, Klein Ödön, Kleisner Pál, Vida Jónás".)
Március folyamán 400 feljelentést tett a csendőrség a népbírósághoz a magyarok ellen. Még régebben kb. 200 ember volt becsukva, akiknek ügyét legnagyobbrészt már letárgyalták, s eddig csak 5-6 ember volt be­zárva.
Még most is előfordul, hogy megverik azokat, akik az utcán magyarul beszélnek. Két hónappal ezelőtt az alábbi eset történt:
Több lévai fiút bevittek a csendőrségre lopás gyanúja miatt. Az egyik fiú azt mondta, hogy ne köztük (magyarok) között keressék a tolvajt, hanem maguk között. A fiút erre úgy megverték, hogy meghalt. A boncolásnál az orvos azt állapította meg, hogy "gyenge szíve volt és úgy sem élt volna sokáig". (Magyar Országos Levéltár, XIX-J-I-a Léva 44 d.)
Viszont a háború után a magyarok elleni drasztikus fellépések egyik tra­gikomikus esetét írja le az ottani eseményekről jól tájékozott kassai törté­nész, Balassa Zoltán. Eszerint Kassán egy rendőr felpofozott egy süket né­mát , mert magyarul "hallotta" beszélni. . .

A magyarokkal szembeni gyűlölet hangja

A magyar kormányzattal lefolytatott 1945. évi decemberi sikertelen tárgyalás után Szlovákiában fokozódott a magyarság elleni hírverés, hogya fenyegetésekkel újabb tárgyalást kényszerítsenek Magyarországra. A leg­szélsőségesebb hangnemet képviselő Demokrata Párt-i lap, a Nové Prúdy alábbi írása még a tárgyilagosság látszatát sem volt hajlandó megőrizni a magyarokkal szemben. Igy írt: "Senkire sem szabad tekintettel lenni. Ma nem kell a Csehszlovák Köztársaságnak egyetlen magyar sem, akár szoci­alista, akár demokrata gondolkodású. Nekünk már az is elég, hogy ezek az emberek a magyarok, szétverték az államunkat, és ma is bomlasztják a köztársaságot. ., Magunknak, nemzetünknek és köztársaságunknak ártunk, ha fedezzük és védjük őket... Le kell rombolni a politikai akadályokat: és a házat, amelyben lakunk, magunknak kell berendeznünk. Szabadítsuk meg telkeinket az egerektől és a poloskáktól... Menjenek önként és örök­re Magyarországra, amely "úri embereket" csinál belőlük, a hamisság és az ázsiai cigányság igazi példányait... kiseperni a magyarokat mindenütt, ak­kor is, ha kommunisták vagy demokraták". (Nové Prúdy, 1946. január 20.)
Természetesen a magyarországi sajtó és a politikai vezetők nem hagy­hatták szó nélkül mindazt, ami a magyarokkal Szlovákiában történt. Így pl. maga Tildy Zoltán miniszterelnök is felemelte a szavát a kollektív jogfosz­tás, a törvénytelenség ellen. A Cas erre így válaszolt: "A csehszlovák kor­mány állítólag megfosztotta a szlovákiai magyarokat az állampolgárságtól, de azon magyarok kivételével, akik bebizonyították demokrata gondolko­dásukat, antifasiszta viselkedésüket, és hogy részt vettek a német megszál­lók elli:mi harcokban. Ki tehet róla, hogy a magyar kisebbség soraiban olyan kevés a demokrata? Ki tehet róla, hogy a magyar kisebbségből csak egy kis töredék vett részt a német meg szállók elleni harcban Szlovákia megszállt és meg nem szállt részein? Ez a tény is igazolja annak helyessé­gét, hogy Csehszlovákiának meg kell szabadulnia a magyar kisebbségtől. . .
A magyar lakosságnak azért kell áttelepülnie, hogy ne lehessen eszköze a magyar agressziónak és revizionizmusnak, amely nem más, mint bárányöl­tözékben rejtőző farkas... Csak rajtunk múlik - fejezi be a Cas – hogy a nagyhatalmakat meggyőzzük arról, hogy Magyarország egy tűzfészek, amelyből újból lángok csaphatnak fel, felégetve a Kárpát-medence népei­n:k kölcsönös egyensúlyát." (Cas, 1946. jan. 15.) És e lap jan. 24-i száma
képes volt még ilyen sorokat leírni: ,Tudjuk, hogy akárki kormányoz is ott,akár Tildy úr, akár Rákosi úr, nem kopik le róluk sem a revizionizmus, sem a régi szentistváni ideológia, céljuk mindig Nagy-Magyarország lesz szláv rabszolgákkal" .
.Egyébként főleg a Demokrata Párt képviselőinek és sajtójának hangjá­ról írja Zvara, hogy az 1945-1946-os években részükről a gyűlölködő, so­viniszta uszítás nagy méreteket öltött. A Cas című sajtóorgánum pl. a kö­vetkező címekkel jelenteti meg e gyűlölködő, írásait " Magyarosítás a volt Magyarországon 1923 es 1938 Között", "ŐSI szlovák dél", "A szlovákok ősi települései", "Szlovákok terrorizálása Magyarországon", "A magyarok gyilkolják az áttelepülőket", "A magyarok sohasem javulnak meg". "A magyarok még nem érettek a demokratikus életre", "Felforgató magya­rok", ,Tegyük jóvá a múltat". A Cas egyik cikksorozata ("Kossuth és tervei mai megvilágításban") még a legfelháborítóbb történelemhamisítástól sem riadt vissza.
Zvara joggal bírálja a cikkek szerzőit, akik közül egyetemi tanárok, pa­pok, történészek és demográfusok is kikerültek. Mint írja: "Nagyon veszé­lyesek voltak, valósággal megtorló intézkedésekre és revánsra uszítottak azok a cikkek, amelyek ecsetelték, hogy miként kínozták a cseh és szlovák telepeseket Dél-Szlovákiában, hogy verték őket és kötözték oda a kocsik­hoz, s hogy "veréssel és fizikai kényszerrel 50.000 szlovákot űztek ki az elrabolt területről, továbbá: "a Dél-Szlovákiából elűzött, véresre kínzott emberek elárasztották" egész Szlovákiát. - És ugyancsak Zvara közli a Cas 1946. május 23-án megjelent nagy cikkét a lap első oldalán a katolikus püspöki kar nyilatkozatával, amely szerint "A magyarok mind egyfor­mák". Ebben az írásban a klerikalizmus és a nacionalizmus kettős fegyve­rével harcol a szlovák klérus a magyarok ellen.
A dühödt magyarellenes sovinizmus légkörét eleveníti fel Fábry is, ami­kor arról ír, hogy Kassa falain 1945 őszén a következő szlovák szövegű plakátok jelentek meg: "Ha barbárt akarsz látni, nézz a magyarra".
Milyen méreteket öltött a magyarellenes gyűlölet és ebből kifolyólag milyen fantasztikus és döbbenetes elképzelések születtek arra vonatkozó­an, hogy miképpen lehetne a magyaroktól megszabadulni, a Prágában ak­kor megjelenő Obzory egyik írását kell fellapoznunk. Ebből megtudhatjuk, hogy voltak, akik - Magyarországon kívül- Ázsiába, sőt Dél-Amerikába kívánták volna kitoloncolni a szerencsétlen szlovákiai magyarokat. Indok: "a mi magyarjaink számára további tartózkodásuk Szlovákiában a javítha­tatlan Pest számára indíték lehet a revizionista imperializmus felújítására." (Obzory, 1946. dec. 21.)
Megismerve a szlovákiai magyarság kálváriáját, nem csodálkozhatunk azon, hogy az ily szörnyű terror alatt szenvedő testvéreink egy csoportja kétségbeesésében egy kiáltványt fogalmazott meg és azt eljuttatták a ma­gyar politikai élet vezetőihez, valamint külföldre is. Ha ebből a jajkiáltás­ból sokszor átsüt a kétségbeesés hangja, akkor is, mint kordokumentumot az alábbiakban hozzuk nyilvánosságra.

Vigh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája (66 oldal-70 oldal)